Ajándékötletek gyerekeknek

Az utóbbi években már november végére megvásároltam a Mikulás ajándékokat és mindent Karácsonyra. Nyugalom nem égek még ünnepi lázban. De mint mindenben igyekszem előre tervezni. Most kezdtem el egy kis őszi hangulatot teremteni az otthonunkba. Gondolom nektek is feltűnt,hogy őszi dekorációt nehéz vásárolni. Míg a karácsonyival tele vannak az üzletek. Ráadásul közeledik a legkisebb fiam születésnapja.…

Hurrá tanévkezdés

Egész nyáron állítottam,hogy szuper döntés volt a gyerekekkel itthon lenni. Tele voltam tervekkel és többé kevésbé ezeket meg is valósítottuk. Az utolsó héten viszont minden megmaradt energiáimat felélték. Most azt kérdezed minek ennek 3 gyerek ha nem bír velük? Csakhogy az utolsó héten itt volt az unokatestvér is. Szeretem, imádom és a gyerekek is egymást.…

FeMini Box Tavaszváró kiadás

Szeretnélek titeket emlékeztetni, hogy rákaptam a meglepetés boxokra. Ha valahol azt látom, hogy féláron kapok meg valamit annak nagyon nehezen tudok ellenállni. Olvassátok el a tavaszváró kiadás tartalmáról a véleményem. Aztán nézzetek be a www.feminibox.hu oldalra. Ugyanis június 4-től elérhető a “Hello Lányok! Itt a Nyár!” kiadás. Én izgatottan várom… (Szeretném ha tudnátok, hogy ez a bejegyzés…

Könyvajánló

Mára mondhatom azt, hogy szeretik a gyerekeink a könyveket. De ehhez kitartónak kellett lennem. Olyan könyveket kellett választanom, ami számukra megfelelő. Három jelenlegi kedvencről írok most nektek. Amelyeket meg is nyerhettek a Kossuth Kiadó jóvoltából. A játék részleteit keressétek Instagram oldalamon! Rotraut Susanne Berner: Nyári böngésző   Hogy mire jó egy szöveg nélküli könyv? Kérdezné…

Ide süss… diétás desszertek

Ebben a bejegyzésben olyan általam tesztelt Instagramon lementett desszerteket mutatok amelyket neked is ki kell próbálnod! Legalábbis a saját érdekedben ajánlom 🙂 Gyakran arra sincs időm,hogy valami “máson” agyaljak a menü terén. Akkor jön a csirke-rízs-zöldségek kombináció vagy a csirkepörkölt tésztával. Ezeket nem lehet elrontani (szerintem) és minden gyerekem jóízűen megeszi. Nem valószínű,hogy valaha időm…

Femini Box Picinke kiadás bemutatása

Kedveseim… Negyedjére éjfél után tudtam csak felvenni ezt a videót. Sajnos szuper fényekkel nem,de egy tartalmas bemutatóval tudok nektek szolgálni. Én már meg is rendeltem a tavaszváró kiadást. Amennyiben szeretnél informálódni erről a Femini Boxról vagy rendelnél itt megteheted: https://www.feminibox.hu/rendeles Ha megnéznéd másik meglepetés box tartalmát és a véleményemre vagy kíváncsi akkor kérlek kommentben jelezd…