Az utóbbi években már november végére megvásároltam a Mikulás ajándékokat és mindent Karácsonyra. Nyugalom nem égek még ünnepi lázban.
De mint mindenben igyekszem előre tervezni. Most kezdtem el egy kis őszi hangulatot teremteni az otthonunkba. Gondolom nektek is feltűnt,hogy őszi dekorációt nehéz vásárolni. Míg a karácsonyival tele vannak az üzletek.
Ráadásul közeledik a legkisebb fiam születésnapja. Sőt a nagyfiaim is télen születtek. Ebben az időszakban voltam “nagyon terhes” muszáj volt előre gondolkodnom.
Mindig kimaradt valami apróság ami miatt a tömegbe kényszerültem. Ez idén már nem történhet meg.
Olyan év is volt amikor mindent webshopokból vásároltam meg. Ha esetleg ti sem szeretnétek az utolsó pillanatra hagyni az ajándékok beszerzését ajánlom tovább olvasni a bejegyzésem.
Kedvenc oldalak és olyan termékek következnek amelyeket én ajándéknak szánok gyermekeim számára.
Babymountain Himalaya: https://babymountain.hu
Csodaszép és hasznos kiegészítője gyermekeink életének.
Még nyáron rendeltem sóhegyecskéket a fiúknak. Sajnos a a klíma okozta megfázáson mindegyik gyermekem átesett. De leginkább a mostani őszi betegségekre szerettem volna felkészülni. A Himalája kristálysóval töltött sóhegyecskék felmelegítve és lehűtve is használhatóak. Számos megbetegedésre nyújtanak megoldást.
Érdemes benézni az oldalra,mert biztos vagyok benne,hogy találsz olyan terméket amire szüksége lehet gyermekednek vagy akár neked is. A gyógynövényes párnácskák Milán fiam kedvencei. Kettő is van a fejénél, a kamillás ami légúttisztitó hatású, illetve a citromfűves amely idegnyugtató hatásáról is ismert. A legnagyobb fiam Sanyika kedvence a levendulás ami köztudottan a nyugodt alvást biztosítja.
Mindenképpen szeretnék az új Silent night kollekcióból is egy példányt, márcsak a mérete miatt is. Milán ugyanis nagyon szereti ölelgetni. Illetve egy alvástípus tesztnek köszönhetően megtudhatjuk azt is,hogy milyen sóhegyecske a legindeálisabb gyermekünknek. Szerintem ez fantasztikus ötlet!
Zsákom:
Különleges anyagok és különleges minták jellemzik azokat a játéktárolókat melyeket Nagy Orsi készít.
Ez a vállakozó anyuci mert nagyot álmodni és belevágni egy nagy kalandba. Már nekünk anyukáknak is készít szuper termékeket. De fő profilja a játéktárolók és játszószönyegek vagy éppen ez a kettő egyben.
Nagyon nehezen sikerült rendszereznem itthon a játékokat. Ezekkel a zsákok viszont igazi ékei lehetnek egy gyerekszobának.
Nagyon tetszik,hogy egyedni kéréseket is teljesít. De ennél jobban csak a lelkesedése és a munkájába vetett energiáját csodálom.
Amit már nagyon várok azok a Mikulás zsákok. Abból mindenképpen szeretnék beszerezni a fiúknak.
Facebookon és Instagramon tudjátok felvenni vele a kapcsolatot.
A legújabb nőknek készült terméke a @cukorka_design -nal közösen megálmodott nesszeszer. Ha készítenék egy mit vegyél a barátnődnek ajándékba című bejegyzést akkor biztosan szerepelne benne.
Kolibri kiadó: http://kolibri.libricsoport.hu
Az utóbbi időben elég sok könyvvel gazdagodott a polcunk. Azt vettem észre,hogy a legtöbb a Kolibri kiadóhoz tartozik.
Beninek Kukucs, itt a kert interaktív könyvecske a kedvence. Ő maga választotta a könyvesboltan. Ugyanekkor a nagyok megvetették velem a Pontról pontra című foglalkoztató fűzet összes példányát. Annyira szeretik,hogy kérés nélkül is szívesen leülnek gyakorlatozni
Farkas Róbert Első könyvem az univerzumról című könyve mindegyik fiamat elvarázsolta. Olyan távoli és ismeretlen számukra a téma. Mégis nagyon gyakran választják a rókás könyvet. Amit pedig esténként olvasunk az a képen látható két kötet. Olvasáskor gyakran csavarodik bele a nyelvem a sorokba, de annál jobban élvezik a kicsik.
Még nem tudom,hogy milyen könyveket hoz a Mikulás. De Sanyika egy Minecraftosat szeretne…és amit ő szeretne azt szeretné Milán is.
Lolo designer: https://lolodesigner.hu
Ajánlottam már nektek Balázs Vivien vállakozását. Egy olyan fiatal anyukáról van szó aki mindent véghezvitt amit eltervezett.
Ma már sikeres vállakozó és megnyitotta győri showroomját is.
Ruházati kínálatában mindenki megtalálja gyermekének megfelelő darabokat. Akár az egész család számára elkészítik az adott szettet. Ünnepekkor szeretnek összeöltözni a családok. Ne felejtsétek el időben beszerezni az egyenszetteket.
Prémium bio jersey anyagválasztéka rengeteg lehetőséget kínál. Amit most nektek kiemelnék az a Benin is látható egyedi névvel ellátott tipi. Ez egy nagyon praktikus és vagány ajándék. Én imádom benne Benit, csak sajnos ki fogja nőni. Szerintem készítettek neki egy újat.
Várni akartam télig, de nem bírtam ellenállni az anyagválasztéknak. Így mindegyik gyerermekemnek rendeltem sapkát és sálat. Amint megérkezik megmutatom. Addig is kukkatsátok meg az újdonságokat.
Yogoplay Shop: https://yogoplay.com
Biztos neked is van olyan webshop amire felmentél és százszor megnézted és imádod, de még mindig nem rendeltél. Ilyen nekem a yogoplay. Részemről az az oka,hogy szeretnék ellátogatni az üzletbe és megcsodálni ezt a rengeteg számomra vonzó játékot. A gyerekeim csak azokat veszik észre amiket a reklámokban és szórólapokban látnak. Nyilván van kivétel, de semmiképpen nem szeretnék egy tizedik kapott valamit mert nagyon akarta de sose játszik vele játékot. Leginkább azokat a fejlesztő játékokat preferálom amelyek izgalmasak és anyagukat illetően strapabíróak. Beni hamarosan 2 éves lesz és választottam is neki két fából készült játékot. A nagyfiaimnak pedig valamilyen társast és kártyajátékot szeretnék venni. Fontos,hogy megtanuljanak küzdeni és elfogadni azt is ha veszítenek. Már csak az üzletbe kéne eljutni és ott nem sokkot kapni.
Szeretném ha tudnátok,hogy egyik oldal sem keresett meg,hogy írjak róluk.
Amúgy is ismertek,hogy csak olyat ajánlanék amit én is szívesen megvásárolok. Ezzel a bejegyzéssel is az előre tervezésre szeretnélek titeket buzdítani. Hiszen annyi teendő lesz még…csomagolás, ehető ajándék készítés, más családtagoknak vásárlás, dekorálás, sütés-főzés, takarítás…
Szerintem a gyerekeknek a legnehezebb vásárolni. Olyat szeretek adni és kapni is ami nem egy húszadik dolog lesz a szekrényben vagy a polcon. Érdemes egy listát készíteni,hogy mit tervezel megvenni. Így ha valamelyik családtag is rád bízná a választást akkor azonnal tudsz segíteni. Remélem,hogy segítség az én kis listám.
Hamarosan jelentkezem a heti tervezőmmel is. Szerintem jó,hogy tudjátok velem együtt tesztelni mert kiderülnek a buktatók is.
Próbálj egy lépéssel mindig előbbre gondolkodni…