A tavalyi év elég sok változást hozott számomra. Ezt nem úgy kell elképzelni,hogy 31.-én tervekkel teli fejemet a párnára hajtottam és elsején új emberként keltem fel. Leginkább azért sem mert nem szokásom fogadalmat tenni az év elején. Amin változtatni szeretnék március 21.-én vagy október 8.-án (vagy akármikor) azt elkezdem aznap.
Anno így kezdtem bele az életmód váltásba,vagy tavaly az időgazdálkodásom felfedezésébe, könyvvásárlásokba és az énidő megfelelő eltöltésébe.
Egyszerűen csak éreztem,hogy most van rá szükségem és szinte aznap bele is vágtam a változtatásokba. Nekem nem működik,hogy majd holnap reggel vagy hónap elején jajjj majd ekkor meg akkor. Mert tuti fix,hogy a halogatás azt jelenti igazán nem is akarok változtatni.
Sokáig azon anyukák csoportjába soroltam magam akik mindent a gyereknek aztán majd lesz valahogy típusúak. Nemrég olvastam két olyan cikket is ami csak tovább erősített abban a hitemben,hogy boldog gyereknek boldog az anyja is. Illetve fordítva is így van…boldog anya egyenlő boldog baba.
Persze mindenkinek vannak hobbijai és csak vesz magának ezt azt. Nekem viszont függőségemmé vált a meglepetés boxok vásárása. Többfélét is magaménak tudhattam az elmúlt évben. Most azt a hármat mutatom meg nektek amik a karácsonyfa alá kerültek. Illetve mindegyikkel kapcsolatban találtok tippeket az elkövetkezendő megjelenéssel kapcsolatban.
Nem azt mondom,hogy idén itt az ideje magadra is gondolni (remélem ezt magadtól is tudod). Egyszerűen szeretném ha tudnál erről a lehetőségről. Ugyanis ajándéknak is szuper választás. Ebben a világban amiben elvileg megvesz mindenki mindet magának.
FeMini Box:
A meglepetés örömét elveszem,hisz megmutatom,hogy mi volt az én dobozomban. De szeretném ha tudnád,hogy ebből még kapható pár darab.
Ha tetszik akkor itt tudod megrendelni: https://www.feminibox.hu/rendeles
(A hiányzó füllbevalót a fentebbi képen láthatod, szilveszterkor viseltem!)
Nagyon megtisztelő volt számomra,hogy ennek az ünnepi kiadásnak én is a nagykövete lehettem. Így ezt a boxot én most ajándékba kaptam a Femini box csapatától. Persze nem bírtam ki és még az ünnep előtt belekukkantottam. A dobozban lévő termékek a fizetendő ár dupláját érik és mindig ingyenes szállítással kapható. Ha igazán a meglepetésre vágysz akkor sem kell sokáig várnod. Ugyanis február elején egy különleges anya és gyermeke témájú box várható.
Mommy Mia Box:
Ez a box a fiúknak és nekem is ajándék. Teljesen el van találva a mi ízlésünknek megfelelően. A tartalmát itt képen nem mutatom meg, hanem helyette insta sztoriban. Utánna pedig a profilomon található highlightba teszem nektek. Látni kell ahogy a gyerekek felfedezik benne a számukra megfelelő kincseket. Nagyon ügyesen meg szoktak osztozni a Beninek szánt mini box tartalmán. Esetleg azt nehezményezik,hogy még velem is osztozkodni kell. 🙂
Ami fontos információ,hogy előfizetést ezekre a dobozokra már csak 2019. január 9 (szerda) éjfélig tudtok leadni. Ezzel az előfizetéssel te jogosult leszel az általad választott boxokra és az azt tartalmazó plusz ajándékokra is. A Mommy Mia boxok a gyermekeknek szóló tartalma miatt (persze mindig a gyerek:) )a megjelenés napján elfogynak. Ezért ajánlom figyelmedbe ezt a lehetőséget. A közös bontogatás élménye viszont csodás élmény minden esetben.
DM Kedvencek Box:
A dm drogéria kedvences boxának megvásárását tavaly őszig egy sorsolásos rendszer döntötte el. Egyszer nekem is sikerült “nyernem” és igazán megérte a csomag. De minden egyes hónapban nagyon sokan voltak akik ezt nem találták igazságosnak. Nyilván ők voltak azok akik még sosem nyertek,pedig mindig probálkoztak. Az utolsó két boxot az őszit és a télit már a dm online shopjában lehetett beszerezni. 500 darab doboz vásárolható meg ilyenkor és szó szerint percek alatt elfogy. Ez nem csoda hiszen a legutóbbi boxban lévő termékek ára ötszöröse volt a box összegének.
Tartalmáról kedves blogger társam bejegyzését ajánlom. Mely itt megtekinthető: https://illegalbeauty.blog.hu/2018/12/03/mit_rejt_a_2018-as_teli_dm_kedvencek_doboz
Minden esetre szerencsésnek mondhatom magam,hogy sikerült az egyik dobozt megvásárolnom. Ugyanis a dm facebook oldalán továbbra is rengeteg a csalódott vásárló. Illetve várárolni akaró. Szóval most sem lehet mindenki elégedett, hiszem még mindig szerencse kell hozzá,hogy megszerezd ezt a szuper kedvezményes kedvences csomagot.
Egyébként én a dobozban megtalálható dizájner termék, a magyar Leanea brand Tangle kollekciójának karkötője miatt rendeltem meg elsősorban. Még mindig nem tettem fel,mert annyira szép. Tudom ez az én lükeségem és talán idén elhatározom,hogy nemcsak megszerzem a szépségeket hanem azonnal használni is kezdem.